A játékról

Hogy mi is a LIVE VIDEO szabadulószoba?
Egy találkozásmentes program a barátaiddal otthonról a kanapéról, de mégis a valódi és szuper izgalmas szabadulószoba környezetben a számítógépen keresztül. Játékmesterünk ezúttal szerepet cserél veletek és ő megy be a szobába helyettetek és magára zárja az ajtót. A ti segítségeketet veszi igénybe a feladatok megoldásához. Ő lesz a kezetek és a szemetek, de mindent amit ő lát azt ti is látjátok kamerákon keresztül. Dolgozzatok egységként, figyeljetek meg mindent jól és segítsetek neki megoldani a rejtélyt! Hogy mit is? 

A történet:
Van egy jó barátotok, Mr Thompson, aki a városba érkezett, hogy részt vegyen egy konferencián. A rendezvény után elmentetek vacsorázni, hiszen régóta nem láttátok egymást. Az este végén ti hazamentetek, ő pedig vissza a motelszobájába. Ma reggel viszont hiába próbáltátok elérni, nem adott magáról életjelet, ez pedig nem vall rá. Így aztán egy kisebb nyomozást végeztetek, amiből kiderült, hogy nem ő az első, aki eltűnt a szóban forgó motelszobából. Úgy gondoltátok, hogy meglátogatjátok őt, a recepción viszont nagyon furcsán kezelték a kéréseteket, mindössze egy órát kaptatok a látogatásra, mielőtt a személyzetnek ki kell takarítania a szobát. Attól tartotok, hogy soha nem kellett ilyen pontosan betartanotok az egy órás időkorlátot, mint most. Kutassatok a szobában amíg lehet, derítsétek ki mi történt Mr. Thompsonnal!

Miért válasszd? 
A motel szabadulós játék egy igazán remek választás! A szoba ötvözi a pörgős játékmenetet és a kiváló, változatos feladatokat. A megfejtés nem nehéz, azonban folyamatosan résen kell lenni. Ajánljuk mindenkinek, aki még nem olyan sokat játszott, de azoknak is kellően változatos élmény lesz akik már nagyon sok szabadulós játékot játszottak. 

Mire lesz szükséged? 
- Játékosonként egy laptopra, vagy egy tabletre, de akár okostelefonon is játszhattok
- Internet kapcsolatra
- Ingyenesen letölthető ZOOM programra
- Papírra és ceruzára jegyzeteléshez

A játék ára:
2 játékosnak: 10.990 HUF
3 játékosnak 11.990 HUF
4-6 játékosnak: 12.990 HUF 
7-8 játékosnak 13.990 HUF
Most 20% kedvezménnyel foglalhatod első online játékodat, használd a LIVE20 promókódot a kupon mezőben! 
(A kedvezmény az első live játékotokra és visszavonásig érvényes)
Pénzvisszafizetési garancia:
Az újdonságra való tekintettel ha esetleg valamiért nem tetszene a játék vagy nem ilyesmire számítottatok semmi vész, pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!
Foglalj időpontot most!
Vége tehát a várakozásnak, ha te is imádod a szabaduló szobákat, ha te is unod a banánt már otthon, akkor nincs más dolgod csak szedd össze a bandát, foglalj időpontot ezen az oldalon, a kapott e-mail alapján jelentkezzetek be a lefoglalt időpontban, és indulhat is a közös online kaland! 

Játék nehézsége

Időtartam

60 perc

Helyszín

LIVE VIDEO ESCAPE ROOM

Nyelv

hun/eng

Árazás

icon

2 játékos

~ 5500,-
/fő

icon

3 játékos

~ 4000,-
/fő

icon

4 játékos

~ 3250,-
/fő

icon

5 játékos

~ 2600,-
/fő

icon

6 játékos

~ 2170,-
/fő

icon

7 játékos

~ 2000,-
/fő

icon

8 játékos

~ 1750,-
/fő