A játékról

Van egy jó barátotok, Mr. Thompson, aki a városba érkezett, hogy részt vegyen egy konferencián. A rendezvény után elmentetek vacsorázni, hiszen régóta nem láttátok egymást. Az este végén ti hazamentetek, ő pedig vissza a motelszobájába. Ma reggel viszont hiába próbáltátok elérni, nem adott magáról életjelet, ez pedig nem vall rá. Így aztán egy kisebb nyomozást végeztetek, amiből kiderült, hogy nem ő az első aki eltűnt a szóban forgó motelszobából. Úgy gondoltátok, hogy meglátogatjátok őt, a recepción viszont nagyon furcsán kezelték a kéréseteket, mindössze egy órát kaptatok a látogatásra mielőtt a személyzetnek ki kell takarítania a szobát. Attól tartotok, hogy soha nem kellett ilyen pontosan betartanotok az egy órás időkorlátot, mint most. Kutassatok a szobában amíg lehet, derítsétek ki mi történt Mr. Thompsonnal!

A motel szabadulós játék egy igazán remek választás! A szoba ötvözi a pörgős játékmenetet és a kiváló, változatos feladatokat. A megfejtés nem nehéz, azonban folyamatosan résen kell lenni. Ajánljuk mindenkinek aki még nem olyan sokat játszott, de azoknak is kellően változatos élmény lesz akik már nagyon sok szabadulós játékot játszottak.

Játék nehézsége

Időtartam

60 perc

Helyszín

Locked Room

Nyelv

eng/hun

Árazás

icon

2 játékos

~10000,- Ft
/főtől

icon

3 játékos

~7670,- Ft
/főtől

icon

4 játékos

~6250,- Ft
/főtől

icon

5 játékos

~5600,- Ft
/főtől

icon

6 játékos

~5340,- Ft
/főtől

icon

7 játékos

~5150,- Ft
/főtől

Időpont foglalás


Július 13. vasárnap

Július 13.
vasárnap

10:30 - 11:30

13:30 - 14:30

19:30 - 20:30

Július 14. hétfő

Július 14.
hétfő

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

Július 15. kedd

Július 15.
kedd

13:30 - 14:30

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

Július 16. szerda

Július 16.
szerda

13:30 - 14:30

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

Július 17. csütörtök

Július 17.
csütörtök

13:30 - 14:30

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

Július 18. péntek

Július 18.
péntek

13:30 - 14:30

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

22:30 - 23:30

Július 19. szombat

Július 19.
szombat

10:30 - 11:30

12:00 - 13:00

13:30 - 14:30

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

21:00 - 22:00

22:30 - 23:30

Július 20. vasárnap

Július 20.
vasárnap

10:30 - 11:30

12:00 - 13:00

15:00 - 16:00

16:30 - 17:30

18:00 - 19:00

19:30 - 20:30

21:00 - 22:00

22:30 - 23:30

Foglalás adatainak megadása

Számlázási adatok megadása